Somewhere beyond happiness.

Hú, már megint egy ideje hanyagoltam a blogot, legyen mentségemre, hogy SZINen tomboltam, és legtöbbször az éjszaka közepén estem haza...

Valami iszonyat jól éreztem magam, a tavalyihoz képest meg egyenesen fenomenális volt. 
0. napon kezdtünk egy Vad Fruttikkal, aztán körbejártuk a helyszínt az Olasszal, végül hazaestünk. A koncert végére egészen sikerült partyhangulatba hoznom őt, pedig nem gondoltam volna biztosan, hogy össze fog jönni. A végén már maradt volna, ami meglepő ahhoz képest, amit a bejáratnál mondott...
Az első nap emlékezetes, bár konkrétan egykoncertre sem mentünk. Vagyis... előre nem volt betervezve egy sem. Kezdtünk Magna Cum Laudéval, szintén állati fesztiválhangulatban. Utána sétáltuk egyet, és megtaláltuk a törzshelyünket, ahova az elkövetkezendő napok során többször is visszatértünk. Első alkalommal Magashegyi Underground szólt, azt hiszem, ha vissza akarom idézni azokat a pillanatokat, csak beírom TeCső keresőbe, és szállok a fílinggel. Szerintem hamarosan elő is veszem, mert a stílus is tetszett egyébként. Beálltunk még egy Chikane-ra is, utólag meg rájöttünk, hogy azért nem állt mögöttünk senki, mert mögöttünk volt a kamera.... mi meg persze épp kifiguráztuk a techózenét és epilepsziás rángásokkal szórakoztattuk egymást :'D 
A második napon Alvin és Scooter volt tervbe véve, végül lett belőle Depresszió, Fish! meg a felsoroltak... Ami vicces, hogy erre a napra jött az Olasz bátyja, aki mindenáron le akarta itatni az Olaszt. Egy csomó ideig basztatta szegényt, már nekem fájt. Be is szóltam már neki, jó benyomás ide vagy oda... Alvinékért egyébként nem volt oda annyira, fél óra után le is léptünk, bár a törzshelyünkről még énekeltük a Lacikát és elvoltunk... 
Utána repesztettünk Scooterre, amire eléggé kíváncsi voltam, tekintve, hogy elég meghatározóak voltak a gyerekkorom során számomra. A banda eleve negyed órás késéssel kezdett, ráadásul még pár perccel hamarabb is hagyták abba... A hangulat nagyon a toppon volt, bár a heringek a konzervdobozban effektus erősen megvolt. Párszor megfordult a fejemben, hogy fejbasszak valakit a farzsebemben levő ásványvizes palackkal, aztán visszafogtam magam, és csak a fényképezőgéppel vertem kupán pár embert. Hálistennek akkora tömeg volt, hogy még véletlenül sem sikerült újra összefutnunk az Olasz kedves és édes bátyjával.
Az utolsó nap nagy szó volt, mert anyám végülis annak ellenében, hogy taxival elhoznak hazáig, elengedett a The Rasmus koncert végéig. Az Olaszt is így engedték el, szóval ezen is együtt tomboltunk. Előtte még aztán benéztünk 30Yra is, ami azért volt vicces, mert megint ugyanaara a számra értem oda, amire tavaly. Akkor is pontosan a Teremtős előtt egy-két perccel érkeztem. Ami ezután viccesebb volt, hogy a Bogozd ki jött utána... A másik szám még, aminek tudtam a szövegét.
Elmentünk még Subscribera headbangelni meg csápolni, és a végén húztunk a The Rasmusra. Istenem, az még a Scooteren is túltett részemről. Harmadik sorból nézhettem őket kábé, és még az sem szegte a kedvemet, hogy tiszta sár van mindenhol, még a cipőmben is. Olyan jó volt őket látni, csomót videóztam, szóval Adorján jól viselkedett.
Ezután még az Olasszal elhúztunk Péterfy Bori koncertre, abban reménykedve, hogy leadnak egy számot, aminek pár hónapja - amikor még nem voltunk együtt - átköltöttük a szövegét. Már épp mentünk volna haza, amikor felcsendült az ismerős dallam... aztán futottunk, mint a hülyék... át a sáron, tökön, paszulyon, bele a tömegbe, ahol a szöveg általunk ismert verzióját kezdtük énekelni hangosan. Érdekes módon senkinek sem tűnt fel, vagy csak nem akartak észrevenni minket... A végén meg legalább olyan gyorsan futottunk el, mint ahogy érkeztünk.Elsirattuk magunkban mélyen a fesztivált és hangulatot, aztán megfogadtuk, hogy jövőre is ittleszünk. Taxiba szálltunk, ahogy kell, és miután hazaértünk, még smsben megint elvoltunk egy sort. Szóval tökjól elvagyunk.

Ja amúgy nemrég volt az ebédfizetés, ami azért érdekes, mert vagy 2 órát álltunk sorba, és mikor én végeztem, szegény Zs. pont akkor állt be. Sajnálatos módon ott kellett őt hagyjam, mert anyám már baszogatni kezdett. 
Jaj, az utóbbi időkben anyám is kezd kiakasztani. SZINre sem akart elengedni, amíg fel nem takarítok mindent. Hát mondom basszameg.
És a suli is kezdődik nemsoká. Nem akarom. Mnetsetek meg!

Még most is elcsodálkozom azon néha, hogy milyen sok bejegyzésen - és ezzel együtt időn - túl vagyok már. Amikor elkezdtem, nem hittem volna, hogy túl sokat ér meg a blog, és lám...
Kisebb koromban sokszor kezdtem naplót írni, de egy-két nap után elkapott a lustaság, aztán abba is maradt minden. Még most is emlékszem tisztán, ahogy írtam ötödikesen: "ma voltam orvosnál, ahol találkoztam BUZI Bencével." meg "F., nyaralj jól Göriben!". Utóbbi természetesen szívecskékkek tarkítva, mert a gyerekszerelmek így az igaziak, hamisíthatatlanok. 
Akkor is igen komoly gondjaim voltak azért, amennyire látszik... hát igen, ez a szerelem felettébb érdekes volt. Nyakig, fülig, fejem búbjáig bele voltam esve a nálam egy évvel idősebb srácba, akivel nagyon jól elvoltunk. Tulajdonképpen éreztem, hogy tetszem neki, és én is próbáltam tudtára adni [lol, azért voltak vicces dolgok is... láttam egyszer, hogy a feneke tiszta szúnyogcsípés, azért hónapokig ezen  voltam fennakadva és ezen röhögtem magamban :'D ]. Na de végülis én basztam el a dolgot, ami miatt évekig gyötört a bűntudat. Most már csak szimplán egy nagy baromnak tartom magam, de csak az akkori énem miatt, mert emiatt sokat szenvedtem. 

Nem is akartam erről írni, csak úgy jött most... De na. Szerintem vicces. Egyébként mindez komoly 5-6 éve volt.Ebbe is furcsa belegondolni. Annyira álmodozó és naiv voltam akkor, és néha eszembe jut, hogy jó lenne, ha ebből akár egy icipici is maradt volna. Életem történései kiöltek belőlem minden jellegű naivitást. 

Ja egyébként anyám most nem akar elengedni SZINre, mert kibasztam vele... legalábbis ő így gondolja. Én kevésbé, viszont legalább elküldtem végre a picsába anyámat, ha másért nem, hát ezért megérte hallgatni utána a több órás osztást. Ma még lenne csomó dolgom, hogy elmehessek, és valszeg meg is fogom csinálni, de... tényleg kurvára érik már az a költözés.
Most még amúgy azon filózok, hogy hogyan juthatnék ki a The Rasmusra... jegyem van, már csak anyámat kell meggyőzni. Van esetleg valaki az olvasók közül, aki megy erre a koncertre, és hajlandó lenne utána engem elkísérni egy darabon? :'D Vagy akár hazavinni... :'D Mert az Olaszt természetesen nem engedik, amin nem is csodálkozom igazából...

Jaj, tegnap majdnem megdöglöttem, azt hittem, vakbélgyulladásom van. Úgy fájt, hogy már megkönnyeztem, és még az Olasztól is azt kaptam egy automata által, hogy nem érem meg a holnapot. :'D Most már jobban vagyok, igazából nem is fáj... És megéltem a másnapot, hálleluja. 

Hát az úgy volt... nemtudom hogyan volt.

A lényeg, hogy pár nap múlva eljő a rettegett suli, ahol már előre készülök a teljes agyhalálra. Rengeteget kell majd tanulnom, mert ez már számít, emelett továbbra is kordában kell tartanom a dolgokat itthon, ha nem akarok teljes káoszt magam körül. Az Olasszal is alig fogok tudni találkozni, az a heti két alkalom az edzés miatt meg hát közel sem romantikus, de azért én is igyekszem kihasználni az esélyeimet. Basszus, ez az egész így elég szarul hangzik, valljuk be. Még van pár napom arra, hogy kipihenhessem magam, utána bumm bele a mélyvízbe.

Jaj, egyébként nagyon poén augusztus 20-om volt, tulajdonképpen még egyik ilyen napom sem volt ilyen jó. Tavaly apámékat kerestem, aztán ők le is léptek, aztán otthagytak engem az éjszaka közepén, a tüzijátékot meg egyedül néztem végig. Csodás volt.
De idén kaptam társaságot, akikkel a végén jól beszívtunk [értsd: vettünk egy héliumos lufit, beszívtuk a gázt, és mindezt felvettük videóra ]. Szóval nagyon jól éreztem magam, végre.

A dolgok az Olasszal egyre érdekesebben alakulnak egyébként. Csütörtökön ünnepeltünk az egyhónapos évfordulót, én pedig megkaptam azt a plüsst, amire már nagyon régóta vágytam, és a kirakatból szemeztem vele hónapok óta. Igaz, hogy nem az ajándék a lényeg, de akkor is, úgy örültem. Tegnap pedig kaptam a bárányra OlaszParfümöt. : D
Másrészt furcsán érzem magam. Ezt nem azért mondom, mert félre kell érteni, csak úgy. Még mindig van, amin úgy kicsit le vagyok akadva. Még mindig nem bánom a dolgot, csak furcsa. Mindig arra jutok, hogy ez a legjobb szó a világon. Furcsa. Igazából nem tudom, hogy büszke legyek-e magamra, vagy sem. Vagy mi a fasz. Azt hiszem ideje lesz a fékpedálra taposni egy időre, és csak szépen megállni és bebiztosítani a jelenlegi helyzetet. Azthiszem arra az elkövetkezendő időszakban szükségünk is lesz.

Most ennyi... a hanyag elegencia legyen mindenkivel! ; D

Ma találkoztam az Olasszal, elkísért megvenni a suliscuccokat. Hát ritkán vagyok el én is ennyire vásárlás közben : D Született pár hülyeség, az biztos, különös tekintettel az eladókra, akik kiszolgálnak téged bármiben. Ujaj.Ma lenne még pár dolgom, de semmi kedvem hozzá. A napjaim mostanában abból állnak, hogy alszom, eszem, néha lemegyek boltba/a Olasszal találkozom. Ja és az elmaradhatatlan msn. Lassan lehet elkezdem magam rászoktatni a korábbi fekvésre, mert ahogy a suli elkezdődik, agyhalál lesz az egész. Mostanában kettő előtt sosem kerülök ágyba, és ha nem muszáj, 10-11 előtt ki sem kelek. Kivéve persze hétvégéken, ahol anyám nyolckor már kiugraszt mindig az ágyból. 

Meg egyébként vannak szar történések is, csak azok egyelőre nem publikusak. De ha azok lesznek, leírom, mert ez is eléggé megtárgyalandó téma. 
Egyébként szokatlanul nagyon várom a szerdát. Jó lesz végre nem az órát bámulni, hogy idő van-e már. Najó, majd az is lesz, lesz de lesz egy csomó időnk. És akkor fogjuk ünnepelni az "egyhónapos évfordulót" is. Hú.
Hmm, erről jut eszembe, holnap betámadom a boltokat. : D

Mostanában egyre több dolog van a fejemben. Igazából sokmindenen filózgatok.

Eljutottam oda, hogy már másik továbbtanulási irányt tervezgetek, ami eléggé más, mint az eddig eltervezett. Viszont sokkal többre mennék vele - az átka az, hogy a követelmények is más jellegűek. Emberileg teljesen passzolna hozzám, és talán ha ebből kifolyólag találnák munkát, még élvezném is. És nem utolsó sorban talán külföldön sem lennék vele tehetetlen. Hát majd meglátjuk, addig a közelgő dolgokra kellne figyelnem, ugyanis nemsoká jön a tanévkezdés, tulajdonképpen alig több, mint két hét. És nem várom. Mert rengeteget kell majd tanulnom,  és csak az azért tudok imádkozni, hogy minél kevesebb stresszhelyzetbe keveredjek bele. Megfogadom, idén igyekszem tényleg jó átlagot hozni. Tulajdonképpen színötösre hajtok, de ha 4-es ötös lesz az egész, már annak is örülnék nagyon. Mert ez már számít. Ó, fákk.Azt is elterveztem ismét, hogy jövő nyáron agyondolgozom magam, és keresek pénzt. Annyi pénzt felhalmozok, hogy el tudjak menni itthonról, amint betöltöttem azt a bűvös korhatárt.néha gonoszságnak érzem ezt anyámmal szemben, mert tök jól megvagyunk. Máskor pedig átok az egész, és mindent megadnék azért, hogy a magam ura lehessek. Gyűlölöm, amikor órákon keresztül okítanak ugyanazt skandálva megállás nélkül. Sok, és néha nem bírom elviselni.

Gitárt is akarok venni ismét. Tulajdonképpen még sosem voltam ennyire közel hozzá. Pénzt is van rá - csak tulajdonképpen nem erre van. De a négyes találka alatt beszabadultam a hangszerüzletbe, és megláttam életem jelenlegi második szerelmét, bár ez teljesen első látásra magába bolondított. És most azon filózok, mit tegyek. Ha megveszem, arra amire kellene nem lesz zsé, és anyám sem fogja kipótolni...

Még egy dolog... vagy lesz még, nemtudom. 13-án fellépett a Szigeten a 30 seconds to Mars. YouTube-on már megnéztem az összes létező videót a koncertről, kiröhögtem a magyar riportereket meg Jared  arcmimikáját... És egyre szarabb volt, mert kifejezetten rossz érzéssel töltött el az, hogy nem voltam ott, és nem láttam őket élőben. Ennél közelebb nem sokszor lesznek még hozzám, az biztos. De a mai nappal megfogadtam, hogy egyszer eljutok egy koncertjükre, ha addig élek is. Még egy dolog hozzácsapódott az "addig nem halhatok meg, amíg..." listámhoz. 

Apropó péntek 13. Furcsa, mintha az átok eltűnt volna. Talán egy kicsit éreztem még, de semmiben nem volt több az az egy dolog egy átlagos rossz napnál. Mert a nap pár órával a vége előttig szinte perfekt volt, nagyon jól éreztem magam. És anyám csak rámerőltette a szoknyát, a végén meg szegény Olasznak hisztiztem, de egész jól tűrte. Utólag visszanézve sajnálom szegény kicsit :'D
Nemsokára itt a SZIN is, valószínűleg SZINtén az Olasszal. Lesz jó sok koncert, a Vad Fruttikat idén különösen várom. Meg a Scooter. Meg a The Rasmus. Meg Alvinék. De a VF-tól vagyok a legjobban felvillanyozódva. 10 nap van még. : D

Biztos van még más... de egyhuzamra ennyi jött. Hasta luego!

Na, nagy noszogatás árán végülis eljutottam oda, hogy megint írjak.
Egyszerre tudnék sokmindenről és semmiről írni, mert valahogy annyira furcsa minden. Vagy nemtudom. Érdekes.
Az Olasszal abszolút pozitív irányba fejlődik a kapcsolatunk, sőt, olyan irányba, amiről igazából sosem mertem gondolkodni. Ezt nem kell félreérteni, de annak ellenére, hogy konkrét kételyeim nem voltak vele kapcsolatban, mégsem véresen komoly dologként tekintettem rá. Igaz most sem így van, de már komolyabban veszem ezt az egészet, mint azt hittem bármikor is, hogy fogom. Igazából ez most így tök jó. Szóval élvezem. Meg minden. A titkos randik is viccesek. Az a haláli stressz a találkozók végén, hogy vajon otthontalálom-e anyámat :'D Priceless. És túlléptem a babonámon, így most mindkét általam használt közösségi oldalra kikerült, hogy "kapcsolatban". 

Egyébként a mai napon volt egy "négyes randi".  Elég érdekesen kezdődött ennek a megszervezése is, de ami még érdekesebb, hogy az egészet először valahogy viccnek szántam, és tök komoly lett a végére. Szóval most ott tartottunk, hogy én Zs.-t dobtam a közösbe, az Olasz meg egy jó barátnőjét [legyen mostantól B., okkal], és összehoztuk őket. Meglett az eredmény, egyikőjük se szingli már, és nem azért mert a randi alatt mindketten felszedtek egy-egy szimpatikus szembejövő ellenkező neműt. : D Szóval jó ötlet volt, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle. Egy idő magára hagytuk a kis párost az Olasszal, aztán mi is mentünk az én dolgomra, ők meg maradta ketten, és ahogy hallottam, egész jól érezték magukat.
Egyébként tegnap leégtem, mint a szar, most is úgy fáj a kezem és a hátam, mint állat. [tudom, nagyon intelligens mondat volt ez.  ] Najó, így jár az, aki pont 11 és 3 között van kint órák hosszat a napon, megérdemeltem. Ez eddig nem is lett volna gáz, csak tegnap este teljesen leégett háttal kellett  próbálgatnom mindenféle ruhát [volt köztük néhány kötött darab is a poén kedvéért :'D]. Ja és ma úgy egy méteres magasságból teljes gyorsulásával ráesett az íróasztalomról a sarkával a lábujjamra egy teli másfeles ásványvizes üveg. Most tiszta lila az a lábujjam, fáj a menés, de hős vagyok túlélem. Ami nem öl meg, csak erősebbé tesz  ;)
Mondjuk elgondolkodtam, hogy hogy hangozhat így olvasva, hogy "az ásványvizes üveg sarka".

Más van? Nemtudom. Punnyadok még mindig.
Ja és ma "találkoztam" K.-val. Visszaadta az összes cuccot, amit valaha is kapott tőlem. Minden szülinapi-névnapi-karácsonyi ajándékot. Meg egy rakás szemetet [kifogyott tollak, rég szar, elhasználódott füles :'D].  Mondjuk ahelyett, hogy ezeket mind összegyűjti ilyen szorgalmasan, igazán megkereshette volna azt, ami úgy télleg érdekelt, meg fontos lett volna. Sőt, tulajdonképpen nekem az kellett volna. [ egészen pontosan a kedvenc sálamat, amit anno nekiadtam. ] Na jól van, azért értékelem a fáradozásait.Amúgy az egész alatt semmiféle kommunikáció nem zajlott le köztünk, de így csak jobb volt.
Más nem jut eszembe...

See you soon.

Basszus, azért komoly, hogy lassan egy hete nem írtam ide... Történtek dolgok, mindig lett volna valami agyalnivaló gondolatom, de mégis elmaradt, hogy írjak. Fáradt voltam, sok is volt a világ egy kicsit...

Sokmindenen agyaltam. Rájöttem, hogy a K.-val való kapcsolatom nem túl pozitívan befolyásolta a személyiségemet. Anyám nagyon rákattant, hogy van pasim, és normális keretek között kérdezget... de én még ezeket a kérdéseket is lerázom, egyszerűen nem szeretek beszélni az ilyen jellegű dolgaimról. Valamiért nem tudom a bennem levő örömöt másnak is átadni, pedig elvileg az lenne a normális. Annyira belémivódott, hogy magamnak kell megtartsam az érzéseimet, hogy már nem is vágyom arra, hogy beszélhessek róluk...
Mindenki meg van szédülve, mert ez az első kapcsolatom... legalábbis ők azt hiszik. Anyám csodálkozik, mekkora tapasztalatokkal rendelkezem párkapcsolatok terén annak ellenére, hogy még sosem volt barátom. Nem bánom azt, hogy voltam már mással... de ez valahogy rámnyomta a bélyegét.

Az Olasszal ennek ellenére úgy érzem, egyre jobban mélyül a viszonyunk. Mintha a régebben felvetett problémám már nem kísértene. De azért igyekszem kordában tartani az érzelmeimet, mielőtt már túl késő lenne ahhoz, hogy visszaforduljak. 
Kifejezetten megnyugtat, ha vele lehetek, és ha elkap a rosszkedv néhanapján, akkor mellette elfeledkezem a szar dolgokról. Most már nagyon sokat jelent nekem. 
Az a vicces, hogy amíg nem láttam, utáltam. Amíg meg nem ismertem. Bevallom, mindez teljesen igazságtalan volt vele szemben, hiszen ő nem tehetett arról, hogy elvette tőlem azt, akit szerettem. A sors furcsa fintora talán, hogy most pont ő az, akibe lassacskán beleszeretek...

A tegnapi napom egyébként egyszerre volt keserédes, mert jött rám csőstöl a família... : D Na ez is egy igen vicces történet volt. Úgy hozta a sors, hogy elmentem hozzájuk, és ott találkoztam az anyukjával, akivel kicsit kínos szituációba kerültem [kérsz inni? biztos nem? barackot? csokit? fagyit? xD ], és amint szálltunk volna fel a buszra az ottani látogatásom után rögtön, jött szembe az apukája [x.y. vagyok. Sandro vagyok. Gondoltaam.] és mikor búcsúzkodtunk, a busza hátulján ott virított a bátyja [az a sejtelmes pillanatás, baszki ]. Szóval az egész família tudja már, hogy ki vagyok. Igaz kissé kínos sztori : D
A napom eddig igazából vicces lett volna, de aztán elbaszódott. Felhúztam magam, és már megint hülyeséget csináltam, amit nem kellett volna. De megvolt rá az okom. Közben meg csak egyetlen gondolat motoszkált a fejemben, és azzal együtt is aludtam el...

A tegnapi napon egyébként világossá vált számomra, hogy az Olaszt sem kell ám félteni, ha hülyeségeket kell álmodni.  :'D
Remélem a következő bejegyzés hamarabb jön majd, mint a mostani.

Nemrég eszembejutott, hogy ha a K.-val kötött egyezségünk még élne, akkor most én győztem volna. Ennek a köttetéskor nem örültemvolna, most viszont kifejezetten megkönnyíti az életemet.
Mindenféle indulat és mellékes érzelem nélkül mondom most O.-ra, hogy ekkora faszt ritkán szül a világ. De ha ő boldog így magával, legyen boldog.

Amúgy jobban érzem magam. Volt egy intenzív érzelmi hullám, ami gyorsan helyre rakott. Meg is lepődtem igazából, de attól még fenntartom azt az állításomat, hogy az osztálybulira nem megyek el. Most józanságra van szükségem, nem pedig baromságokra, amit az ital vált ki [ van egy olyan érzésem, ha most elkezdenék inni, akkor elég sokat. Nem akarom, hogy az osztálykiránduláshoz hasonlatos eset merüljön fel; vagy ha olyan nem is, nem tudom itallal meddig bírnánk elviselni egymás társaságát K.-val ]. Ez elég izén hangzik tőlem, tudom.  ._.  Én is megijedek magamtól. De csak hogy ne legyen olyan tökéletes a kép, egy másik káros szenvedélynek szívesebben hódolnék.

Most annyira unatkozom, hogy asszem össze fogok pakolni a szobámban. Igen, elég ijesztő dolog ez is.
Amúgy szar, mert folyton későn fekszem le, reggel 7-től pedig öcsém tízpercenként vonyít valamiért, ha meg nem csinálom meg neki, még jobban szirénázik. De néha annyira ki vagyok már ütve, hogy szarok az egészre és alszom tovább. Nagy szamár, oldja meg és ne játssza a kis tehetetlent.

Az utóbbi 2-3 napban eléggé elhagytam magam. Egyre jobban érzem azt, hogy jó lenne egyedül lenni és egy kicsit elvonulni a világtól... de nem adom meg magamnak a lehetőséget arra, hogy magamba süllyedhessek. Abszolút antiszociális lettem, és valahogy a másokkal való találkozókat is a fenébe kívánom. És ez nem a személyek hibája, valahogy az emberi társaság az, ami taszít. De mégis inkább ráerőltetem magamra ezeket, mert nem szabad hagynom, hogy eluralkodjon rajtam a pillanatnyi hülyeség. A találkozók végére amúgy is mindig felszabadulok, de ha vége, már megint elkap az ismerős érzés... Igaz, hogy mindig rájövök a végére, hogy igenis megérte a társalgás. 
Most úgy tűnik megint lesz osztálybuli, de valahogy most még arra sem vágyom, hogy a sárga földig leigyam magam, maximum a saját kellemes társaságomban elkortyolgatnék egy egész üveg csokilikőrt. Pedig azt hiszem, hogy máskor kapva kaptam volna ezen a kínálkozó lehetőségen.

Jó lenne, ha vége lenne már ennek a hülyeségemnek. Ma is ültem a trolin magamba mélyedve, miközben a Numbot hallgattam. Néhány másodpercre elkapott az a gyanús és kellemetlen érzés, ami után nem vágyakozom. Ó, basszameg. Lehet végre normálisan kellene aludnom.