Teret NEKEM

Az idő egyszerre telik gyorsan, és hihetetlenül lassan számomra. Mintha az egy héttel ezelőtti szülinapom egy hónapja lett volna - de mégis, mintha a holnap fényévekkel távolabb lenne.

Ebben az egy hétben volt minden bőven - betegség, munka a végkimerülésig, pihenés, feltöltődés - de azért lényegében a munka dominált. Monotonitás, ugyanaz egy héten keresztül; és még jövőhéten a suli mellett 4 órában csinálom úgy közepes pénzért. De nem érdekel....

Időközben minden álmom összedőlt, szombat reggel sírva közöltem anyámmal, hogy van egy jó hírem: nem kell fizetnie a jelentkezésemet az egyetemre, mert én bizony nem jelentkezem ilyen körülmények ellenére. Aztán gondolkodtam. És lehet, hogy Pécset is megjelölöm végül; hátha több esélyem lesz. 
Bár valószínűleg én is elveszek a süllyesztőben azzal a jópár tehetséges diákkal, akiknek csak annyi baja volt, hogy nem volt protekció, hogy bejuthassanak...
Kiábrándító, hogy az ember képességei már semmit sem számítanak. Ha nem jön be semmi, irány Skócia, ami még azért eléggé a jövő zenéje.
Talán ha jövőm van, és így sikeres is lehetnék, egy valamiről le kell mondjak: az Olaszról. És ez jobban fáj, mint hittem, hogy fog, ha egyszer eljutok ide...

És igen, a mai napon hivatalosan is betöltöttem a 18. életévemet 5 óra 50 perckor.
Bár semmi nem változott, mégis rendkívül izgalmas azért, be kell ismernem. Minden csoda három napig tart, az igaz, és addig elmerülök a 18-as szám adta izgalmak rengetegében. :D

Tegnapi meg is ünnepeltem, ami azért volt különleges, mert én tulajdonképpen semmit nem akartam szervezni. Aztán eN bejelentette pénteken, hogy zörrenjünk össze szombat este s ünnepeljük meg a nagy napot, mert azért ez mégsem egy átlagos szám... [és egyébként amúgy kiderült, hogy valójában az egész ötlet O. szellemi terméke, ezúton is szeretném neki megköszönni!].
Az Olaszt is rávettem, hogy jöjjön el, és garantálom, hogy jól fogja magát érezni velünk; aztán egy kis huzavona-ajtócsapkodás után bele is egyezett. És így utólag megjegyezte, hogy valóban nem volt annyira rossz... :) ]
Összesen hatan voltunk: én, az Olasz, O., eN, Zs. és a barátja. Utóbbit nem ismertem egyáltalán, de a tegnapi nap után egész szimpatikusnak találtam; igaz ő azért viszonylag hamar lelépett...
Az egész kezdődött egy pizzázással [ahol konstatáltuk, hogy a pizzán a hús a konyhán talált patkányok teteméből lehetett], majd elmentünk egy bárba, ahol természetesen mikor megrendeltem a cideremet, kérték a személyimet. A vicc az volt, hogy két órám volt még a 18-ig, - és bár a csaj először húzta a száját az ellenőrzés miatt -, a végén kiadta nekem az italt. Úgyhogy felettébb jól sikerült az este.
Kaptam egyébként eN-től egy hihetetlenül jó baglyos fülbevalót [imádom a baglyokat és a tarisznyarákokat :DD], a fiúktól meg egy Martini rosatót. Anyukám ma meghívott egy sütire meg egy kis kávékülönlegességre - ez a mi éves szertartásunk, egy ideje az ajándék ilyenkor nem olyan lényeges [mert sokszor karácsonyra egyben kapok a kettőre, és ez olyan jelképes - de imádom].
Apám szokás szerint egy képeslappal lerendez, de ezt most nem veszem különösen magamra, mert karácsonyra megkaptam a gitárt...

Amúgy voltam olyan ügyes, hogy a hónap elején megvett bérletemet elhagytam, és vagy egy hétig azt kerestem itthon; aztán mikor már muszáj volt megvenni egy újat, rá egy nappal meglett a régi. Ez az én szerencsém!
De legalább féláron sikerült eladnom amúgy :DD

Számomra is elképesztő volt a pillanat, mikor bepötyögtem az ECL oldalára a kódomat és a születési dátumom... már vártam, hogy kidobja a szokásos: nincs adat című ötvenszer olvasott történetet, ám ezúttal a bal oldalon látható kép fogadott.
A szívem kihagyott egy ütemet, a vonal másik végén levő anyum meg idegesen kérdezgette, hogy mi van már már. Aztán könnyektől küszködve kitört belőlem egy "sikerült", és onnantól kezdve olyan sírógörcsöt [vagyis inkább feszültségfelszabadítónak nevezném] produkáltam, hogy még anyumnál is eltört a mécses a végén, és ketten bőgtünk azon, hogy a tulajdonképpen lehetetlen megcsináltam. Mert hogy a vizsga után tényleg annyira szarnak éreztem az egészet...annyira az volt az érzésem, hogy én bizony elhasalok a magnón, mert a szóbelim se lett annyira jó, hogy felhúzza...40 körülre vártam mellesleg a magnót, és lett 60... hihetetlen.
Még most sem hiszem el. Annyira bennem van, hogy hamarosan bejelentik, hogy hiba történt, ez nem is az enyém, bocsássak meg, tényleg.
Kicsit paranoiás vagyok, nem?  Na de addig is amíg nem jön üzenet a tévedésről, örülök, hogy van egy felsőfokú nyelvvizsgám angolból...:D

Nem fogok mentegetőzni, amiért nem írtam, de azért leírom, hogy igencsak elfoglalt voltam [na meg fáradt] ahhoz, hogy írjak...
Igazából miután beindult a suliidő, eléggé szétcsúsztam, és már egy elég magas fokú antiszocialitás kerülgetett... igyekeztem ezen felülkerekedni, de annyira nehéz, mikor legszívesebben minden hozzád szóló embert elküldenél a fenébe egy nagy maflás kíséretében. Nem is alszom rendesen igazából, amin változtatnom kell, különben az életben nem élem túl a rám váró igen kemény időszakot - tegnap ennek örömére több mint 12 órát volt szerencsém aludni, ami után már szerencsére tényleg jobb színben láttam a világot. Ennek örömére ma megint aludtam kb. 6-7 órát, ami nekem nagyon kevés...

Mellesleg minden dolgozatomat, amit csak lehetett elkúrtam, úgyhogy elég sok tantárgyból állok kétesre jelenleg, mert valahogy semmi sem tudja felkelteni az érdeklődésemet, csak tengek-lengek és várok, hogy végetérjen ez az egész rémálom.
Kiderültek a keretszámok is, amik jelenleg az egész életkedvem is elvették, mert ha ez így lesz, biztosan nem fogok bejutni egyetlen egyetemre sem. Azt sem tudom, mit jelöljek már meg, mert nem akarok megalkudni egy általam csak minimálisan preferált szakon. De ha meg csak egyetlen egyet jelölök, az túl kockázatos. Nem tudom, hogy például az anglisztikát megjelöljem-e, mert bár rendkívül élvezném szerintem, nem tudom, hogy a való életben mire mennék vele. Mert szeretem az angolt, talán mondhatom azt is [így egy még mindig meg nem levő felsőfok-eredménnyel], hogy tudom is, de mégis mihez kezdek vele? [a kereskedelem-marketing szakon az a kérdés, hogy szeretném-e... sajnos nem tudom semmit a szakról bővebben]

És akkor mi lesz a pszichológusi álmaimmal?

Ezúton szeretnék utólag boldog névnapot kívánni az immár lefokozott, ámde annál inkább még mindig használatban levő drága számítógépemnek!
Ugyan Aladár miatt cserben hagytam, de sosem felejtem az öt évig tartó szolgálatát, amiben közösen jó pár idegrohamot megéltünk... utólag is kérlek, bocsásd meg nekem azt a sok anyázást!

Emeljük poharunkat Ábelre, a veteránra!

Ez az év számomra olyan gyorsan eltelt, mintha csak pár hónap lett volna az egész. Összességében elég sok dolog történt, amik tapasztalatként remekül szolgáltak, és építhetek ezekre később is az életemben.
Az év elején már nem nagyon tudtam, ki vagyok, annyira lefoglalt a négy emelt szintem - persze valóban gyilkos vállalkozás volt, de mondhatom azt, hogy mindenképpen megérte... mostanra ez háromra redukálódott, mert augusztusban sikeresen levizsgáltam angolból a negyedikes anyagból, és így az le is került a listáról.
Az angolt nem hagytam amúgy ennyiben, mert október-novemberben érettségiztem is középszinten belőle - mondhatni - sikeresen, 95%-os eredménnyel. Ezt követte most decemberben egy felsőfokú nyelvvizsga próbálkozásom, amiről 1-2 héten belül kiderült, hogy sikeres lett-e. Én személy szerint úgy látom, hogy csak az írásbelin van esélyem, a szóbeli az bukta - aztán a végén talán fordítva lesz, nem tudom. Vagy egyik sem. Mindenesetre elég rosszul fog érinteni, ha nem sikerült, még úgy is, hogy már rákészültem teljesen lelkileg.
Azt is elhatároztam, hogy pszichológus szeretnék lenni, de időközben más alternatívának felmerült bennem még az anglisztika valamint a kereskedelem és marketing szak is. Még utóbbi kettő megjelölésén erőteljesen gondolkodom amúgy.
Magánéletileg meglehetősen érdekesen alakult minden. Az év első felében az Olasszal minden rendben volt, majd október környékén - valamikor az érettségi után - bekattant bennem valami, és úgy éreztem, hogy egyszerűen ez nem működik... [épp ma néztem meg az Eat pray love című filmet, és a bennem lejátszódó érzéseket talán ahhoz tudnám hasonlítani, ami a csajsziban játszódott le az elején, mikor elvált] Érzelmileg az ezt követő hónap rendkívül hullámzó volt, meg kell jegyezzem, és úgy éreztem, két felé szakadok. Ám jött egy pillanat, amikor egyszerűen visszakattantam, és ráébredtem, hogy nekem igenis szükségem van az Olaszra; és így történt az, hogy már pár hete ismét egy párt alkotunk. Azt hiszem megkaptam az izgalmamat, ami kellett; egy kicsit hülye is lehetettem legális keretek között - ennek sikerült helyreraknia.
És így történt az is, hogy vele zártam az óévet, és köszöntöttem az újat.
Idén nem jártam sehol, nem történt semmilyen kiemelkedő dolog azt hiszem - viszont abban biztos vagyok, hogy jövő ilyenkor a beszámolóm sokkal több érdekes infót fog tartalmazni. Jövő ilyenkorra túlleszek az érettségin, megtudom a nyelvvizsgám eredményeit, kiderül, hogy hol tanulok majd tovább, és hogy mi lesz a magánéletemmel. Bár utóbbi terén én inkább biztonságot szeretnék, mint izgalmakat. Vagy azért izgalmakat is - csak egy kicsit kapcsolat-kompatibilisebb formában. Szóval itt vagyok 2012, ebben az évben december 21-ig meghódítom a világot!
Legalább pár napra/hónapra, amíg fel nem robban az egész kóceráj, vagy nem kezdődik titkos zombitámadás.

Ez a karácsony már egyáltalán nem az volt, amibe gyerekként beleszerettem. Már sehol sincs az ünnepi varázs, ami valahogy mindig körülvett ilyenkor, és legalább ezt a 2-3 napot a többi fölé emelte.
Nem érzem, és ez kiábrándító. Idén annyi új dolgot csináltam, de az sem hozott lázba. Csináltam saját magam diós-narancsos szaloncukrot [rá lehet keresni neten... én kókusz helyett darált keksszel készítettem el], sütöttem csokis muffint, megfőztem az ünnepi ebédet, és még takarítottam is. Valahogy ennek olyan szépnek kellett volna lennie, de elégettem összesen 3 db csillagszórót, az ünnepi ebéd olyan ízű volt, mint egy átlagos hétvégi ebédnek, és a karácsonyfa színei sem érdekeltek már különösebben. Idén nem is én díszítettem, hanem öcsém és anyukám. Én épp a szaloncukrokat mártottam akkor.
Egyébként öcsém most tudta meg, hogy nincs angyalka, jézuska, még csak mikulás se. De nem tudja felfogni... valahogy keresi őket még minidig, és bizonygatja, hogy a mikulás pedig igenis létezik, mert Finnországban bizony ott van a 'jolopukki' - ahogy ő mondja. Talán ez az egész megtört gyermekvarázs is közrejátszik ebben az antikarácsonyos hangulatban.
A hanglatomat talán ebben a világvégében az dobja csak fel, hogy kaptam egy gitárt. Évek óta erre vágytam, és most, hogy megkaptam, egyfolytában rajta lógok. Ugyan a boci-boci-tarkán kívül mást nem tudok eljátszani, de egyelőre ez is elégedetté és motiválttá tud tenni engem. Élvezem, hogy végre nem másét, nem a bolti darabokat tarthatom a kezemben, hanem tényleg a SAJÁTOMAT.
Apám volt az, akinek ezt köszönhetem, de még mindig azt az elvet vallom, hogy a szeretetet ajándékkal és pénzzel nem lehet megvásárolni. Jó fej, amíg nem kell vele az érzelmeimről és magamról beszélnem, de azt hiszem jó ideig - még ha el is halmoz ajándékokkal -, többet nem hiszem, hogy várhatna tőlem. És lehet, hogy ez szemétség, de a gitár ellenére sem változtatok túl sokat a hozzáállásomon. Látom rajta a szándékot, de egy kicsit már elkésett ezzel...

Kicsit ugyan megkésve, de szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni minden kedves B13-as bloggernek!

[beszámoló valamikor holnap estefele remélhetőleg érkezik... van miről]

Most valamennyire sikerült összeszedni magamat - legalábbis annyira, hogy végre sikerült aludnom annyit, amennyit elméletileg kellene. Jelenleg erőteljesen folyik a karácsonyi készülődés - és még szaloncukrot is fogok ám csinálni, alig várom.
Mellesleg magát a karácsonyt utálom, de az illatokat semmi nem pótolja. Kiábrándít, hogy a karácsony mennyire az ajándékokról szól már...

Mellesleg le akartam írni, hogy hétfőn voltam BTK-s nyílt napon, ahol végre közelről - és nem illegálisan - lecsekkolhattam a pszichológia tanszéket. A szerelmem - ha lehet ezt mondani - még erősebb lett iránta, és a viselkedéselemző és EEG labort nézve felszökött a pulzusom az egekbe. Szóval számomra ez egy hihetetlen élmény volt, és a tanár is, aki ezt az egész előadást tartotta, nagyon laza és jó fej volt.
Ami kiábrándított, az az, hogy sokan csak azért akarnának idejönni, mert ezzel relatíve jól lehet keresni. [és elhelyezkedni - a BTK-n talán ezzel lehet a legjobban]
Na ezután viszont elkísértük eN-t a GTK-ra, ahova én sztoikus és megrendíthetetlen biztossággal mentem be, hogy ide én az életben nem fogok jönni úgyse, csak minél előbb szabaduljunk innen. Aztán alakult úgy, hogy betévedtünk egy terembe, ahol egy srác éppen egyedül volt, és a végén rögtönzött előadást tartott nekünk a kereskedelem és marketing szakról. Ez engem az elején hidegen hagyott, és inkább O-t okítottam a magyar márkákról - aztán egy idő után elkezdett érdekelni a dolog, a végére pedig odáig jutottam, hogyha nem jönne be a pszichológia, végülis miért ne próbálnám meg?
Csak aztán belegondoltam, hogy azért itt matek is van, én meg attól szabadulni akarok... és sajnos nem a geometria-féle, amit még talán szeretnék is. Úgyhogy egyelőre elég erőteljesen vívódom - de ha ez belekerül a listámba, akkor valószínűleg az anglisztika is... [és akkor lóghatok még egyet a másik BTK-s nyíltnap miatt - meg akarom nézni azt is].

Már mellesleg nem gondolkodom; az elmúlt időszak kiölte belőlem ezt is. Ahogy még sok más mindent is; idő kell nekem drágáim, idő.
És talán egyszer ide is leírom, hogy most mi történik valójában. Mert az felettébb érdekes. De nem fontos, legalábbis itt nem, amíg így működnek a dolgok.
Sokat gondolkodtam azon is, hogy kezdek egy új blogot, ami tényleg anonim, és egyik ismerősöm sem tud róla, mert néha olyan rossz, hogy nem tudok leírni mindent, amit szeretnék. Csak nézem, hogy van ez a bolond 40 ember naponta [ami nem sok - de nekem sokat jelent], és ők talán mindannyian olvasnak is. Nem tudom, ezt az olvasóközönséget nem akarom elveszíteni, de mégis... hol itt a szólásszabadság? Meg aztán az a több, mint 3 év az mégis csak ideköt engem...

Teljesen. Nem tudok aludni se, ha meg sikerült, utána nem hagynak. A szünetben ki akarom pihenni magam, és azt hiszem elkezdek készülni bioszból az érettségire.
A nyelvvizsgáról nem akarok beszélni - igaz még van egy hónap, ameddig kiderülnek az eredmények, de én személy szerint a legrosszabbakat várom. Valahogy érzem, ezen már csak valami csoda segíthet.
Most egy kicsit utálom is az angolt emiatt, ami azért eléggé gyerekes viselkedés, hogy őszinte legyek. Borzalmas...
A jövő héten három nap alatt csomó mindenből írunk ráadásul. Igaz hétfőn nem leszek, mert BTK-s kari nyílt napra megyek.
Nagyon benga a mondatformálásom. Tőmondatokban beszélek. Kicsit elantiszocultam. 
Az élet meg változik. Egyszer fent, egyszer lent. Vannak dolgok, amiket az ember nem tud csak úgy maga mögött hagyni. És nem is akar. 
És hivatalosan is végetért életem egyik legdilisebb időszaka.
Ja és amúgy Skyrimeztem. És akarok is még. És a DMC 3-at nem tudom elindítani a gépemen, pedig futna. És amúgy éssel nem kezdünk mondatot. Úgyhogy bassza meg. Bekockultam, igen.